HTML

Étrendkiegészítők, vitaminok és egészség

Információk, érdekességek az étrendkiegészítők, vitaminok és egészség témakörben

Friss topikok

2008.12.26. 10:00 TLSoft

C-vitamin (Aszkorbinsav)

 A C-vitamin története időszámításunk előttre nyúlik vissza. Már az Ótestamentumban és az egyiptomiak papirusztekercsein is találhatók utalások a C-vitamin hiányában kialakuló skorbutról. A betegség tüneteit i.e. 400-ban Hippokratész írta le. A XV-XVI. században a skorbut hajósok betegségeként volt ismert, amely hosszú hajóútról visszatérő, friss gyümölcsöt és zöldséget nélkülöző embereknél jelent meg. 1907-ben Holst és Frohlich kísérleti úton hozott létre skorbutot tengerimalacban, akkor még nem ismerve azt, hogy ez az állat nem tudja előállítani a C-vitamint. 1930-ban Szent-Györgyi Albert kimutatta, hogy a hexuronnsav - amelyet először 1928-ban tengerimalacok mellékveséjéből vont ki és azonos a C-vitaminnal - kivonható a zöldpaprikából is. E kísérlettel párhuzamosan 1932-ben Haworth és King szintén megállapították a kémiai szerkezetét. Szent-Györgyi Albert 1937-ben Nobel-díjat kapott.


Mihez szükséges?

* Oxido-reduktív folyamatok segítéséhez
* Közreműködik a kötőszövet felépítésében
* Immunrendszer működésének segítéséhez
* Vas- és rézfelszívódáshoz

Miben található meg?


Legjobb C-vitamin forrásaink a zöldpaprika, a citrusfélék, a friss zöldségek, kifejezetten a paradicsom, a káposzta, salátafélék. Télen a savanyú káposzta és a mirelit zöldségek tehetnek jó szolgálatot.


Hiányállapotok


C-vitamin hiányában az immunrendszer gyengül, a fertőzésekre való fogékonyság nő. Súlyosabb esetekben a skorbut nevű betegség lép fel, ami az érfalak meggyengülésével és megrepedésével, illetve fog- és ínygyulladással járó, esetenként halálos kimenetelű betegség (bár napjainkban már nem jellemző).


Túladagolás


Vízoldható vitamin lévén nem lehet túladagolni. Sokan szednek viszont úgynevezett "megadózisú" C-vitamint, mondván ettől nem lehet semmi bajuk. Megfigyeléseken alapulva kijelenthető, hogy a tartósan napi 1000 mg feletti C-vitamin bevitel káros lehet. A leggyakoribb tünet ilyenkor a vesekő, de a szövetekben is lerakódhat a C-vitamin kis kristályok formájában.


Ajánlott napi adag


Minimum 100-500 mg. Ezt a mennyiséget tartalmazza pl. 1 darab nyers zöldpaprika, vagy három marék feketeribizli.


Érdekesség


Jó ha tudjuk, hogy 40°C feletti hőmérséklet hatására a C-vitamin elbomlik, ezért hatástalan a "forró citromlé". Ugyancsak hatástalanok a pezsgőtabletták is, mert a pezsgéshez szükséges cink-oxid a C-vitamin hatását közömbösíti. Grammnyi mennyiségekben pedig a szintetikus C-vitamin hasmenéshez vezet. A szenvedélybetegek jó ha tudják, hogy a kávé megakadályozza a C-vitamin felszívódását, és amerikai tanulmányok szerint minden szál cigaretta 25-100mg C-vitamint von el a szervezettől.
 

Szólj hozzá!

Címkék: egészség vitamin étrend kiegészítő étrendkiegészítő c vitamin


2008.12.18. 10:00 TLSoft

B12-vitamin (Kobalamin)

 A B12-vitamin felfedezése is a vérszegénység egyik fajtájához fűződik, amelyet először 1849-ben írtak le. A gyógyítása azonban a következő század negyedéig váratott magára. Felismerték, hogy a máj és kivonata olyan anyagot tartalmaz, amely csak a gyomorsavval együtt bejutva fejti ki hatását. Az anyag 1948 óta viseli a B12-vitamin nevet.


Mihez szükséges?

* Fehérje-anyagcsere elősegítéséhez
* Idegrendszer erősítéséhez
* Koncentrálás segítéséhez
* Vörösvértestek képzéséhez, vérképződés serkentéséhez, a gyermekeknél fokozza az étvágyat, és a növekedést

Miben található meg?


Legjobb B12-vitamin forrásaink a máj, a hús és a tojás. Kis mennyiségben jelen van a tejben és a tejtermékekben.


Hiányállapotok


B12-vitamin hiányában vészes vérszegénység lép fel (a vörösvértestek képzése szinte teljesen leáll), gyomor, bélrendszeri és idegrendszeri panaszok és tünetek jelentkeznek.


Túladagolás


Vízoldható vitamin lévén nem lehet túladagolni.


Ajánlott napi adag


2 ľg. Ezt a mennyiséget tartalmazza pl. 100 g csirkehús, 200 g kovászos uborka vagy egy tojás.


Érdekesség


Nagyobb vérveszteség esetén nő a szervezet B12 vitamin szükséglete, a fogamzásgátlók, és az altatók viszont akadályozzák, hogy felhasználhassa a szervezet.
 

Szólj hozzá!

Címkék: étrend kiegészítő egészséges életmód b12 vitamin


2008.12.16. 10:00 TLSoft

B9-vitamin (Folsav)

 A folsav története az 1930-as évek elején kezdődött, amikor Indiában dr. Lucy Wills élesztővel kezdte el kezelni a terhes nők körében nagyon elterjedt makrociter anémiát. Többéves vizsgálatok után sikerült izolálni a hatóanyagot, amelyet M-vitaminnak, U-faktornak, Bc-vitaminnak is hívtak, míg ki nem derült, hogy a különböző nevek egy azonos vegyületet takarnak. A folsav elnevezés a latin folium szóból ered, és levelet és lombozatot jelent, amely arra is utal, hogy fő forrásai elsősorban a növényi levelek.


Mihez szükséges?

* Vérképződés elősegítéséhez
* Segíti a növekedést
* Fokozza az étvágyat
* Fájdalomcsillapítóként hat
* A gyomor-bélrendszer épségéhez
* A szájnyálkahártya épségéhez -véd a szívinfarktustól

Miben található meg?


Legjobb folsav forrásaink a máj, a leveles zöldségek (különösen a paraj), a gyümölcsök, és az élesztő.


Hiányállapotok


Folsav hiányában a vérsejtek minden típusának száma csökken (ez a pancytopenia nevű betegség), a vérképben abnormálisan nagy vörösvértesteket látunk, nyelvgyulladás lép fel, gyomor-bélrendszeri tünetek jelentkeznek. Fejlődő szervezeteknél fejlődési rendellenességek léphetnek fel.


Túladagolás


Vízoldható vitamin lévén nem lehet túladagolni.
Ajánlott napi adag
200 ľg. Az átlagos napi szükségletet fedezi pl. egy kisebb evőkanál sörélesztő vagy egy pohár friss zöldséglé.


Érdekesség


A szoláriumozás és a napozás emelheti a folsavszükségletet.

Szólj hozzá!

Címkék: egészség vitaminok egészséges életmód b9 vitamin


2008.12.12. 10:00 TLSoft

B6-vitamin (Piridoxin)

 A B6-vitamin felfedezése tulajdonképpen mellékvágánya volt a niacinhiány okozta pellagra kutatásának. 1934-ben György Péter élesztőkivonattal végzett vizsgálatai során rájött, hogy a bőrgyulladás gyógyulása egy teljesen új molekulának köszönhető, amit B6-vitaminnak nevezett el. 1939-ben Harris és Folkers vázolta fel a kémiai szerkezetet és állította elő szintetikusan a vitamint, amely György javaslatára a piridoxin nevet kapta. A későbbiekben kiderült, hogy a B6-vitamin kémiailag nem egy, hanem három egymásba könnyen átalakuló molekula, amelyeket csak a vázukhoz kapcsolódó oldalláncok egyike különböztet meg egymástól. A B6-vitamin leginkább fehérjéhez kötötten fordul elő a táplálékainkban. Míg piridoxin (piridoxol) formában a növényi eredetű élelmiszerekben, addig piridoxál és piridoxamin formában az állati eredetű élelmiszerekben található meg.


Mihez szükséges?

* Aminosavak és fehérjék anyagcseréjéhez
* Az idegrendszer kielégítő működéséhez
* Bőrfelület épségének megőrzéséhez, immunrendszerünk kifogástalan működéséhez
* Véd a szívinfarktus ellen

Miben található meg?


Legjobb B6-vitamin forrásaink a máj, a hús, tejtermékek, szárazhüvelyesek, élesztő, tojássárgája, barna liszt és az ebből készülő pékáruk, kukorica, zöldségfélék.


Hiányállapotok


B6-vitamin hiányában a bőrön- és nyálkahártyán elváltozások, vérszegénység, ideggyulladás jelentkezhetnek. Általános tünetek: gyengeség, levertség.


Túladagolás


Bár vízoldható vitamin lévén nem lehet túladagolni, tartósan nagy mennyiségű (50 mg/testtömeg-kilogramm feletti) bevitele toxikus lehet.


Ajánlott napi adag


2-2,5 mg


Érdekesség


A fogyókúrák és diéták súlyos B6-vitamin hiányt idézhetnek elő. Fogyókúrázás során fordítsunk különös figyelmet a vitaminok és ásványok megfelelő bevitelére.

Szólj hozzá!

Címkék: egészség étrend kiegészítők táplálék kiegészítők b6 vitamin


2008.12.08. 10:00 TLSoft

B5-vitamin (Pantoténsav)

 A pantoténsavnak már a neve is utal előfordulási helyére. A görög eredetű szó jelentése: mindenütt fellelhető, ami arra utal, hogy széles körben fordul elő az élelmiszerekben. Egyes kutatások szerint serkenti a mellékvese hormonjainak termelődését, és feltételezik, hogy lassíthatja az öregedést.


Mihez szükséges?

* A kortizol - gyulladáscsökkentés és stresszkezelésért szükséges - hormon termeléséhez
* Gyógyszerek kiürüléséhez zsírlebontáshoz, sejtek energiatermeléséhez, vitalitáshoz, haj pigmentálódásához

Miben található meg?


A legtöbb élelmiszerben megtalálható, fő forrásaink a máj, az élesztő és gabonafélék, péksütemények.


Hiányállapotok


Hiánytünetek általában csak nagyon egyoldalú, túlságosan sok finomított élelmiszert tartalmazó étrendnél alakulnak ki. Hiánytünetei leggyakrabban a bőrön, az idegrendszerben, illetve az anyagcserében okoznak elváltozásokat. Szükségletünk növekedését egyes gyógyszerek szedése, a rendszeres alkoholfogyasztás és a dohányzás is okozhatja, de az erőltetett, túl intenzív sport is növeli vitamin igényünket.


Túladagolás


Túladagolva, különösen egyéb B vitaminok nélkül, felboríthatja az anyagcserét, bár ez csak extrém nagy adagok mellett lehetséges, amennyit normál körülmények között képtelenség a szervezetbe juttatni.
Ajánlott napi adag
6-10 mg. Ezt a mennyiséget tartalmazza pl. egy pohár tej.


Érdekesség


A nyersanyagok hosszú áztatása, hőkezelése során az értékes B5 vitaminok 30-70%-a elbomlik, így ezen alapanyagokat különleges figyelemmek készítsük elő.

Szólj hozzá!

Címkék: táplálkozás egészség táplálékkiegészítő étrendkiegészítő egészséges életmód b5 vitamin


2008.12.06. 10:00 TLSoft

B3-vitamin (Niacin)

 A niacint a B-vitaminok közül harmadikként fedezték fel, ezért B3-vitaminnak, valamint PP- (pellagra-prevenív) faktornak is nevezik. Egyes irodalmakban a pantoténsavval felcserélve B5-vitaminként említik. A niacin tulajdonképpen két, szerkezetileg nagyon hasonló molekula közös neve, a nikotinsavé és a nikotinamidé.


Mihez szükséges?

* Szénhidrát-anyagcseréhez
* Fehérje-anyagcseréhez
* Zsíranyagcseréhez, koleszterinszint szabályozásához

Miben található meg?


Legjobb niacinforrásaink a hús, máj, vese, hal, tojás, élesztő, szárazhüvelyesek, zöldségfélék és a barna kenyér.


Hiányállapotok


Niacin hiányában a pellagra nevű betegség fejlődhet ki, amely bőrártalmakkal, a nyelv gyulladásával, rendellenes bélrendszeri és idegrendszeri működéssel jár. Szerotonin hiányt is előidézhet, amely depresszióhoz, és alvászavarhoz vezet.


Túladagolás


Vízoldható vitamin lévén nem lehet túladagolni.
Ajánlott napi adag
15-20 mg


Érdekesség


Az édességfogyasztóknak és az antibiotikumokat szedők szervezetének több B3 vitaminra van szüksége, mert ezen szerek felszívódásuk során sok vitamint elhasználnak.
 

Szólj hozzá!

Címkék: egészség vitamin táplálékkiegészítő egészséges életmód


2008.12.04. 10:00 TLSoft

B2-vitamin (riboflavin)

 1879-ben a tudósok figyelmesek lettek egy, a tejsavóban megtalálható zöldessárga anyagra, amelyet a színe után flavinnak neveztek el. Az évek során többször is izolálták a vitamint, de pontos biokémiai funkcióira az 1930-as évekig nem derült fény. 1935-ben Kuhn előállította laboratóriumában és meghatározta szerkezetét. A riboflavin elnevezést Karrertől - egy svájci Nobel-díjas biokémikustól - kapta, amely egyrészt a színére, másrészt a kémiai szerkezetét alkotó öt szénatomos molekulára utal.


Mihez szükséges?

* A szénhidrátok anyagcseréjéhez
* Szöveti légzéshez
* Méregtelenítéshez
* Nyálkahártyák épségének megőrzéséhez, haj, és a körmök erősítéséhez
* Látóképesség megőrzéséhez

Miben található meg?


Legjobb B2-vitamin forrásaink a tej és tejtermékek, a zöldség- és főzelékfélék, a húsok, a máj, vese, tojás és a gabonafélék.


Hiányállapotok


B2-vitamin hiányának tünetei elsőként a bőr- és nyálkahártyán mutatkoznak meg; az ajkak és a szájzug berepedezik, pikkelyesedik.


Túladagolás


Vízoldható vitamin lévén nem lehet túladagolni.


Ajánlott napi adag


1,4-1,9 mg


Érdekesség


Jó ha tudjuk, hogy a B2-vitamin fényérzékeny, ezért az átlátszó üvegben tárolt tej három óra alatt elveszti B2-vitamin tartalmának 75%-át, hőkezelés során pedig teljesen elbomlik.

Szólj hozzá!

Címkék: egészség egészséges életmód étrendkiegészítők b2 vitamin


2008.12.02. 10:00 TLSoft

B1-vitamin (Tiamin)

 A B1-vitamin (tiamin) hiánybetegségéről - a beriberiről - már a VII. században születtek leírások, de kezelésében az első sikereket csak az 1800-as évek végén érték el. 1912-ben Funk hántolatlan rizsből izolálta először az antiberiberi faktort és nevezte el "vitamin"-nak, azaz az élethez nélkülözhetetlen aminnak. 1936-ban Williams, aki először 1910-ben kezdte kísérleteit a B1-vitaminnal, leírta kémiai szerkezetét és elnevezte tiaminnak.


Mihez szükséges?

* Főbb energiaszolgáltató folyamatok elősegítéséhez
* Idegek működéséhez
* Az idegrendszer energiaellátásához
* Szívműködés egyenletességéhez, meggyorsítja a mozgásszervi betegségek elmúlását, és javítja a kedélyállapotot

Miben található meg?


Legjobb B1-vitamin forrásaink a gabonafélék héja, az élesztő, a teljes kiőrlésű gabonafélék és a belőlük készült péksütemények, a hüvelyesek, a dió- és mogyorófélék, a húsok (főleg a sertéshús) és a máj.


Hiányállapotok


B1-vitamin hiányában károsodik a szénhidrát-anyagcsere, szívelégtelenség és rendellenes idegi-agyi működések, a beri-beri nevű betegség léphet fel (fájdalmas izomgörcsökkel járó, akár halálos kimenetelű betegség).


Túladagolás


Vízoldható vitamin lévén nem lehet túladagolni.
Ajánlott napi adag
1,2-1,6 mg

Szólj hozzá!

Címkék: egészség vitamin természetes táplálékkiegészítők egészséges életmód étrendkiegészítők b vitamin


2008.11.29. 17:55 TLSoft

Miben segítik a szervezetet a vitaminok?

Következzen néhány vitamin rövid leírása:

A-vitamin:

Befolyásolja a szürkületi (farkas-) vakságot és gyengén látást, segít számos szempanasz (Elősegíti a szemben a látóbibor keletkezését.)

Növeli a légúti fertőzésekkel szembeni ellenállást.

Egészségesen tartja a szövetek és a szervek külső rétegét.

Elősegíti az öregségi foltok megszűnését.

Gyorsítja a növekedést, erősíti a csontokat, egészségesen tartja a bőrt, a hajat, a fogakat és a fogínyt.

Külsőleg alkalmazva segíti az aknék, az ótvar, a kelések, a karbunkulusok és a nyílt fekélyek kezelését.

 

E-vitamin:

Aki E-vitamint szed hosszabb ideig megőrzi fiatalságát, mert késlelteti az oxidáció miatt bekövetkező öregedést.

Oxigénnel látja el a szervezetet, és ezáltal fokozza az állóképességet.

Az A-vitaminnal együtt védi a tüdőt a levegőszennyeződés károsító hatásai ellen.

Megakadályozza a véralvadékok keletkezését, illetve elősegíti azok oldódását.

Mérsékli a fáradságot.

Megakadályozza a durva hegesedéseket külsőleg és belsőleg egyaránt.

Helyileg alkalmazva jól felszívódhat a bőrön át.

Meggyorsítja az égési sebek gyógyulását.

Vizelethajtó hatása van, így csökkentheti a vérnyomást.

Elősegíti a vetélések megelőzését.

Enyhítheti a lábakra- és lábizom görcsöket.

F-vitamin:

Segít megakadályozni a koleszterin lerakódását az artériákban.

Egészségesen tartja a bőrt és a hajat.

Bizonyos fokú védelmet nyújt a röntgensugarak káros hatásai ellen.

A mirigyek működésének befolyásolása révén, valamint azáltal, hogy kálciumot juttat a sejtekbe, elősegíti a növekedést és a szervezet normális működését.

Segíti leküzdeni a szívbetegséget.

Segíti a fogyást a telített zsírok elégetése révén.

Folsav:

Fokozza a tejképződést.

Véd a bélparaziták és az ételmérgezések ellen.

Tetszetős egészséges bőrt kölcsönöz.

Fájdalomcsillapító hatású.

Legyengült állapotban fokozza az étvágyat.

Véd a fekélyes ( üszkös) fájdalmak ellen.

Megakadályozza a vérszegénység kialakulását.

Nélkülözhetetlen a vörösvértestek képződéséhez.

Nélkülözhetetlen a szervezet sejtjeinek osztódásához.

H-vitamin:

Megakadályozza, hogy a haj megőszüljön.

Jó hatást értek el vele a kopaszság elleni kezelésben.

Enyhíti az izomfájdalmakat.

Csökkenti az arc és a test ekcémáját és a dermatitist.

K-vitamin:

Segít megakadályozni a belső vérzéseket

Mérsékli a túlzott menstruációs vérveszteséget.

Elősegíti a megfelelő véralvadást.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: egészség szépség vitamin egészséges életmód c vitamin


2008.10.28. 22:26 TLSoft

A Q10 Koenzim

A koenzim Q10 a test saját hatóanyaga, melyet ubiquinonnak is neveznek. 1957-ben fedezték fel.  Elsőrendű antioxidáns tulajdonságú és valamennyi sejt működéséhez nélkülözhetetlen.

A koenzim Q10 katalizátorként támogatja a sejtek energiapótlását.
A sejtek energiaközpontjának a felépítésében is részt vesz, és kulcsszerepet játszik a sejten belüli folyamatokban. A Q10 úgy működik, mint az energiát termelő erőművek. A táplálékkal fölvett energia, biokémiai folyamatok során a szervezet által felhasználható formába alakul át. Szervezetünk koenzim Q10 szintje korunk előrehaladtával csökken.

A Q10 nem egy testidegen anyag, hiszen szervezetünk is termeli, de nem mindig megfelelő mennyiségben! Megszokott táplálkozással szinte lehetetlen a szervezet számára biztosítani a szükséges mennyiségű Q10 koenzimet (ennek az anyagnak a természetes forrása - makréla, lazac, szardínia, marhaszív és máj), ezért szükséges a pótlólagos szedése.

Alkalmazása elsősorban szív- és érrendszeri betegségek esetén - mint például a pangásos szívbetegség, koszorúér betegség, magas vérnyomás - van jó hatással.
A méregtelenítési folyamatok hatásfoka nő, az öregedési folyamat lassul, a sejtek élete meghosszabbodik.

Tanulmányok igazolják, hogy a szervezetben a csökkent koenzim Q10-szint növeli a fogínyvérzés kockázatát, ami a fogínygyulladás korai jele. Így nem meglepő az a kutatási eredmény, amelyből kiderült, hogy a fogínyvérzéstől és a száj baktériumflórájának felborulásától szenvedő páciensek szervezetében alacsony a koenzim Q10-szint.

A fogágy gyulladása – amely előbb-utóbb a fogak meglazulásához vezet – szerencsére megelőzhető. A koenzim Q10 elősegíti a beteg fogínytasakok mikroflórájának helyreállítását, és csökkenti a szájüregben a baktériumokat tápláló lepedék mennyiségét. Ezért a krónikus fogágygyulladás gyógyításában a fogorvosi kezelés mellett a Q10 kiegészítő alkalmazásának is fontos szerepe van. Pozitív hatását figyelték meg közvetlenül az ínyen is: javul a fogínytasakok baktériumflórájának egyensúlya a koenzim Q10-tartalmú fogkrém rendszeres használatával.

Különféle látási problémák esetén is alkalmazható, igen jó hatású szürkehályog kialakulása ellen. Erős antioxidáns, valamint segíti az immunrendszer sejtjeinek működését, mivel ezek igen energiaigényesek. Tízféle közönséges Q-koenzim létezik, de közülük egyedül a Q10 található meg az emberi szövetekben.

Hogyan hat a koenzim Q10?

Gátolja a káros baktériumok szaporodását. Erős antioxidáns, mely semlegesíti a szervezetben felgyülemlő szabadgyököket. Ezek akkor képződnek, amikor a baktériumok lebontják a fogínyen lerakódott ételmaradékot.

Egyéb források szerint az orovosok még kutatják, hogy valóban szükséges-e a szedése, vagy a mindennapi táplálékkal elegendő mennyiséghez jut a szervezetünk.

 Bioco Q10 Extra

Szólj hozzá!

Címkék: egészség vitamin q10 extra q10 koenzim koenzim q10


2008.10.23. 20:15 TLSoft

Az étrend- és táplálék kiegészítők szerepe az egészség megőrzésében

„Ősapáink sem szedtek ilyen készítményeket, akkor nekünk minek kellene?” hangzik el a szkeptikusok szájából ez a mondat napjainkban.  A múltat nem lehet összehasonlítani a jelennel, mivel az átélt technikai és társadalmi fejlődések következtében ma már sok minden máshogy van, mint régen. A modern emberre több olyan veszély is leselkedik, amely a korábbi korok népességére nem, vagy nem ilyen formában és mértékben. Anno a család tagjai szinte egész évben „zsíron” éltek. A tartalmas étkezések miatt azonban nem szenvedtek olyan nyavalyákban, mint manapság mi. Ez annak tudható be, hogy a földmunkáknak köszönhetően a felgyülemlett kalóriákat ők elégették, míg a xx. század végére a városokba egyre több ember költözött, mert többségük igyekezett kényelmesebb munkát választani, így, mivel sokan nem szakítottak a jókora falatozással, az emberek egy része túlsúlyos lett. Persze nem azt állítom, hogy egyik városlakó sem dolgozik kemény fizikai munkát, azonban azok teljesen más jellegűek. Gondoljunk a manapság pöfékelő gyárakra, mérgező üzemekre, szerintem nem egy leányálom ott dolgozni. Az előbb felsorolt tevékenységeknek is köszönhetően a környezetünkben jelentős változások mentek végbe.

Szereted az almát? Tudod, hogy vitamindús, ugye? Elmondom neked, hogy ma már nem biztos, hogy segítesz vele az egészségeden! De vajon miért nem? Levegőszennyezés, permetezés, mesterséges anyagokkal való kezelés. Mind-mind olyan dolgok, amelyek régen nem léteztek, ezáltal a zöldségek és gyümölcsök is egészségesebbek voltak, vitamintartalmuk többszöröse volt a maiaknak. Ezért fontos tehát, hogy a modern kor embere pótolja a hiányzó ásványi-és nyomelemeket, ha mindezt nem teszi meg, akkor a szervezete fel fog lázadni.
E tény mellett nem lehet elmenni, még ha úgy gondoljuk, hogy badarság is az egész, gondoljuk át egy pillanatra, hogy miért foglalkoznak annyian ezzel a témával manapság. Ne higgyük, hogy hülyítésről és pénzlehúzásról van szó! Ezen a ponton sokan elkezdenek megint a múlttal dobálózni, hogy akkor nem voltak ilyen termékek. Itt és most szeretném kiábrándítani őket. Az egyik legrégebben ismert étrend kiegészítő a méz, ha utána olvasunk tapasztalhatjuk, hogy mi mindenre használták. A középkorban még nem ismerték a cukrot (most meg már elfelejtjük ezt az aranyszínű „jótevőt”), mindenki a méhek készítményével édesítette az ételeit, évente sok-sok kilót fogyasztottak. A „fehér halál” –nak titulált kristálycukrot csupán valahogy az 1700-1800 –as évektől kezdték el nagyüzemben előállítani. Olcsó volt, a cukorrépát pedig nagy mennyiségben lehetett termelni, így tényleg mindenki ezzel édesített ezután. Ennek az lett a vége, hogy mára már a legtöbben évente 1 kilót sem fogyasztanak belőle, pedig fontos lenne!

Alapvető szükségletté vált tehát, hogy a hiányzó vitaminokat és ásványi anyagokat pótoljuk a modern kor eszközeivel. A piacon sokfajta készítmény található, melyeket tetszés szerint kipróbálhatunk, azonban célszerű utánanézni a meglévő tapasztalatoknak. Két cég termékét említeném meg, a Forever és a BIOCO által forgalmazottakat. Az utóbbi magyar tulajdonban lévő, így ők különösen figyelnek a hazai táplálkozási szokásokra. Gyógyszernek nem minősülő készítményekként forgalmazzák termékeiket, köszönhetően a hazai szabályzatoknak. Pedig sok terméket illethetnénk ilyen jelzővel. Szerencsére ma már a legtöbb orvos is másként áll ehhez a témakörhöz, és sokan közülük ajánlja ezeket a készítményeket a gyógyszerek mellé, mint kiegészítőt, vagy inkább a gyógyszerek helyett. Van olyan készítmény, amely szedése előtt feltétlenül fontos kikérnünk a háziorvos véleményét, hogyha valamilyen súlyos panaszt szeretnénk orvosolni, mivel ha túlzásba esünk, akkor nem a várt hatást érhetjük el (ez főleg akkor igaz, ha valamilyen más gyógyszert is kell szednünk, ilyenkor ugyanis a hatás kétszeres lehet, ami nem minden esetben jön jól).
 

Szólj hozzá! · 55 trackback

Címkék: táplálkozás egészség vitamin méz étrend kiegészítő


2008.09.07. 17:54 B. Anita

Aloe Vera

Az Aloe Vera trópusi éghajlaton honos gyógynövény. Vastag leveleinek értékes nedve többféle célt szolgál. Élelmiszerként fogyasztva hozzájárulhat az általános erőnlét megőrzéséhez, az immunrendszer egészségének fenntartásához.


 Az E-vitamin fontos szerepet játszik a többszörösen telítetlen zsírsavak szabadgyökökkel szembeni védelmében, így hozzájárul a sejtek normál működésének megőrzéséhez.

Vásárlási útmutató az Aloe Verahoz

Mindenki tapasztalta már vásárlás során, hogy egy bizonyos típusú gyógynövénynek, hatóanyagnak milyen sok megjelenési formája van a kereskedelemben,  az üzletek polcain.. Igen gazdag a választék akár az étrendkiegészítők, akár a vitaminok, multivitaminok, és egyéb gyógyulást támogató készítményekből.

Minden termék szép csomagolásban, megfelelő ígéretekkel felcímkézve kínálja magát  a gyanútlan vásárlónak.  A vásárlók egy része igen tudatosan,  az adott témából kiválóan felkészülve áll a kínálattól roskadozó pult elé, és rendkívüli határozottsággal vásárol meg egy-egy  nagyszerű terméket. A  többség  azonban sajnos mit sem sejtve bóklászik a sorok között, próbál valamiféle támpontot találni a választásban rejlő csapdák elkerüléséhez. Tucatnyi biokémiai kifejezés, számtalan hatóanyag, megannyi összetevő között valóban nehéz a választás.

Ezen csapdák elkerüléséhez gyűjtjük az információkat, jó tanácsokat, hozzászólásokat.

 Az Aloe vera esetében ellenőrizzük, hogy:

  • A legfontosabb hatóanyag, az Aloe vera az első helyen szerepel-e a hatóanyagok között.
  • A különféle kiszerelések hatóanyag tartalma más és más! A belsőleg használt aloelé legalább 98%-os a krém, kenőcs legalább 20%-os legyen.
  • Az Aloe veranak van egy hitelesítő egyesülete,  (Nemzetközi Aloé Tudományos egyesület) az  IASC, amely „IASC-hitelesített” címkével minősíti a termékeket.
  • Magyarországon minden étrendkiegészítő termék KERMI és OÉTI engedéllyel kell, hogy rendelkezzen.

 

Szólj hozzá!

Címkék: aloe vera étrend kiegészítő


süti beállítások módosítása